Vágyódás

Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér...
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

(Kosztolányi Dezső)

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Elizabeth Barrett-Browning)

Rád gondolok, ha nap fényét fürösztiGoethe: Oh, jössz-e már?
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!


Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek...
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb- a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem KEDVESEM
Én veled leszek
Te leszel a mindenem.

A szerelem definíciója
Mi is a szerelem? Hogyan határozhatnánk meg? Egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás, vagy hosszú, parázsló izzás ...
2007.01.05 22:23, Forrás: ma.hu


Minden ember vágyakozik rá, hogy átélje, és megtapasztalja a szerelmet.
Sokan, aki már átélték egyszer, újra és újra meg akarják tapasztalni...
De nem csak sóvárgói vannak. Sokan keserű emlékeik miatt csalódottan fordulnak el a szerelemtől.

Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás.
Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások azt tartják, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény" (ami sajnos időnként tényleg így is van).

A szerelmes állandóan sóvárog "szerelme tárgya iránt", ezért szinte fáj a másik jelenlétének hiánya. Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad.

Röviden talán így lehetne meghatározni a szerelmet:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom.
Ez a vonzalom a másik ember egész lénye felé irányul, és a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.




A szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen.
A viszonzatlan szerelemnél nincs rosszabb és egészség rombolóbb, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessünk ki szerelmünkkel, aki nem méltó rá.

A szerelem célja a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt. Az ideális szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Szíve mélyén bizony mindenki erre az ideális állapotra vágyakozik.

Senki sem arra vágyik, hogy ne viszonozzák szerelmét.
Mindenki azt szeretné, hogy ne csak "választom azt, aki jut nekem" alapon találja meg partnerét, hanem a "Nagy Ő"-re akadjon rá, akivel boldogságban élhet majd.

Ez lenne az ideális állapot, de a valóság ettől sokszor messzebb van, és nem mindig olyan könnyű az ideális társra rábukkanni...
De semmikép se elégedjünk meg silány, szerelemnek mondott másolatokkal, mert előbb-utóbb a "fátyol lehull", és kiderül a szomorú valóság.

Hogy mi a cél?

A szerelem célja a boldogság. E boldogság megvalósulásának útja, ha megtaláljuk szerelmünk tárgyát, azt az embert, akiben egész lényünk minden területén (test, lélek és szellem) igazi társra lelünk. És ha rálelünk, akkor ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és hűségesen szeretni fogjuk.

Magamhoz fûztelek szerelmem erejével,
A sziveinket már mi sem választja széjjel !
Tudom, csak tettetés a nagy közöny s hidegség,
Tudom, csak értem ég meghóditott szivecskéd
Hiába is kerûlsz : nem fog kihûlni lángod,
Helyezzenek közénk bár egy egész világot !
Mert sziveinket már mi sem választja széjjel,
Magamhoz fûztelek, szerelmem erejével !

Ó, az az elsõ csók, az az elsõ érintés ! Egy pillanat
alatt megszólal, érthetõen nyilatkozik minden
eddigelé elrejtett, ismeretlen vágy ; az eszmény testet
ölt egy gondolat behatása folytán ; elõttünk a
tulvilág minden édes titka, a földi lét minden rejtett
bája, az éden üdve, a boldogság netovábbja !
Catulle Mendés.

“Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,
a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”
(Ji Csing)

„Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki.” (Aabye Sören Kierkegaard)

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.