Petőfi Sándor: Boldog éjjel


Boldog éjjel! együtt vagyok rózsámmal,
A kis kertben mulatozunk egymással;
Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
Fenn az égen
Tündérszépen
Ragyog a hold, a csillag.

Nem jó csillag lett volna énbelőlem;
Tudja isten, nem maradnék az égen,
Nem kellene énnekem a mennyország,
Lejárnék én
Minden estén,
Kedves rózsám, tehozzád.

Baby Gabi - Csak Egy Éjszakát

Úgy sír a szél, a házad előtt állok én,
Mellettem áll a kijátszott bús remény.
Úgy sír a szél, én folyton csak rád gondolok,
Arcod feldereng, mint felhők közt a csillagok.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Mondd, hol jársz? Kit csodál a két szemed?
Tán valakit vársz, ki nálam is jobban szeret.
Minden fáj, már vitatkozni sem tudok,
Senki se vár, az egész világ elhagyott.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh, csak te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh-ooóo-óh-ooó
Óh-ooóo-csak ezt az éjszakát.

Lakat alatt
agnes -









Lelkem ajtajára kellene akkora lakat,
mire leverném,
megrepedhetnének a falak.
Félve sétáltam, és néztem szerte,
egyre beljebb mehettem benne.
Messzire szaladtam,
mint a fény,
és megláttam az első csókot,
ott mélyen a szerelmek elején.
Találkoztam közönnyel, könnyel,
fehér gyolcs ruhába öltözött nővel,
aki játszani akart a tűzzel.
Találtam két kőszobrot a hegyen,
egymás mellett pihentek mereven.
Ráleltem altatódalokra,
az örökre vége,..- haragosokra.
láttam,..a már nem ismételhető szerepet
mikor az élet misztérium játékában,
gyerekem született.
S ahogy haladtam a kapu felé,
egyre cizelláltabbak lettek az évek,
s mire valóban lakat kellene rája,
már nélküle zárja az emlékeket magába.




agnes rovata (agnes.virtus.hu)

Hepp Béla - Halkuló

Kedves, az ajtót halkan csukd be
magad után, ha kérhetem,
kattanjon zár a fáradt csöndre,
feszültség, örlő félelem,
üljenek el,
akár a jel
amit felszív a végtelen.

Ahogy a lépted távolt koppan
felfénylenek emlékeim,
keramit, sárga fényben ott van
egy térdarabban, szélein
kerék zörög,
a dal örök
akár a kő, s a sárga szín,

lépcsők, korlátok, ringó léptek,
csészék, szavak, és tejhabok,
platánlevélben napfény, lélek,
ahogy ránézek felragyog,
itt vannak mind
emlékeink
hallgatnak. Belül hallgatok.

Hideg lett, látod, hosszú a tél,
kihunyó szikra, hűlt parázs
dermeszt mosolyba, tavaszt mesél,
hazug tavaszt egy dobbanás...
Nem fér velem
az értelem.
Csak szívem van. És semmi más.