Miért?
Miért kell élnem, ha fáj?

Miért vagyok szárnyszegett madár?

Miért nincs gyógyír az életre,

Csak a nagyszerű halál?

Se élni, se halni,

A lét kínja mar,

Bár szűnnék meg hamar.

Törött szárnyam

Tehetetlen verdes

Az irgalom másfelé repdes

Önmagam megölni,

Mily nagyszerű tett,

Eldobni e gyászos életet.

Erőm még ehhez sincs,

Agyamban tombol a nincs

Mozdulatlan várom,

Hogy elér a vég,

S lelkem többé nem ég.

Nem kell több kín és gyötrelem,

Sem öröm, sem lázas szerelem.

Megfáradt már a lét,

Elmondja végső énekét.

Felejtsetek, nem is voltam,

Egy ismeretlent leltek holtan

A Földön csak álmomban voltam.

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?

Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörölni véle könnyűimet érted,

Ki könnyedén elfeledéd hívedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Két karodban ringatózom csöndesen.

Két karomban ringatózol csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.

Két karodban átölelsz te ha félek.

Két karommal átölellek s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
(Radnóti Miklós)

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együttaz utat, mely hozzád vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett,és hol van már az a felelet,

leolvasztotta a Napa hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem, de most szeretemaz utat,

mely hozzád vezetett.

.

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet;

( Shakespeare: Az vagy nekem )

Lakat alatt:?!

Mi magunk zárjuk be a lelkünket és a szívünket !lakat alá!,és addig nem is tudjuk a zárat nyitni ,kifeszegetni ,mig nem lelünk rá a kulcsra !Mert a kulcsot rég elhagytuk ,ellopták eldugták...és mi csak keressük ,de rossz úton járunk ,mert még sok sok fáradtságos út ,és verejték ,szenvedés árán sem találtuk meg..Na ezt a kulcsot kutatom én ! de remélem megtlálom.Lehet hogy itt hever valahol előttem nap mind nap látom ....de nem tudom hogy AZ-AZ .Szeretném gyorsan megtalálni.!!!!