Rainer Maria Rilke:

SZERELMES DAL

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső fordítása

Néhány szó a szerelemről

Egyszer megsejthettem az egek kékjét
és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent.
Utam lett az a néhány kurta fényév,
hogy pár kacat közt lássam a végtelent.

Templomom voltál, hogy bűnös lehessek,
benned magamért mormoltam száz imát.
A gyümölcs - amit már régen megettek -
jobban bódított, mint bármely ópiát.

Lakhattam messzi, egy idegen házban
és mégis izzó tűzhellyé vált szavad.
Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van,
otthonom leégett a parázs alatt.

Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -
a Napot vágytam, de csak sötét éj lett.
Alattam a mély, fölöttem az égbolt;
így repülnöm kellett, hogy földet érjek.

Kónya Gábor

A CSEND

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.









Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.


(Rilke)

Hát elmúlt,tudom minden véget ért,
Elszállt a nyár,oly messze jár
Hát elmúlt,ma sem értem,hogy miért
Mégis úgy fáj,hogy elmentél,elhagytál

Ez majdnem szerelem volt
És majdnem igazi vágy
Egy percig fölénk hajolt,
Már ment is tovább
Majdnem sikerült már,
Egy lépés volt csak az ég
Az álmok köd fátyolát te tépted szét...

Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk. (Maupassant )

"Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”

- idézve Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c. könyvében

Szeretlek kedvesem
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis könnyű termetedet,
Fekete hajadat, fehér homlokodat,
Sötét szemeidet, piros orcáidat,
Azt az édes ajkat, azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése magában élvezet,
Szeretem lelkednek magas röpülését,
Szeretem szívednek tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz és ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod s könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Amint embernek csak szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve nincs élet, nincs világ,
Te szövödől minden gondolatomon át,
Te vagy érzeményem mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek minden verésében,
Lemondanék minden dicsőségről érted
S megszereznék érted minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam, nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz, én is azt akarom,
Nincs az az áldozat, mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Mint ember még soha, sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek, hogy majd belehalok,
Egy személyben minden, de mindened vagyok
Aki csak szerethet, aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád, szeretőd, testvéred,
És egy személyben te vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom, szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel, szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos őrült szerelemmel!...

És ha mindezért jár díj avagy dicséret,
Nem engem illet az, egyedül csak téged,
A dicséretet és díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam én e nagy szerelmet!

Petőfi Sándor

Baranyi Ferenc
Hiába mosolyog az ajkad

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.

Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!

Baranyi Ferenc

Mindkettő emberül


Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy,
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna - macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt néhány
jól időzített szemtelenség -
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért,
s csodás ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
Inkább haragpiros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

Baranyi Ferenc

Megbocsátom




Neked még azt is megbocsátom,
hogy nincs mit megbocsátanom,
kegyetlenül jó vagy te hozzám,
a jóságod már fájdalom,
neked még azt is megbocsátom,
hogy vak gyanusításaim
miatt én bűnhődöm, felőröl
a magam-fabrikálta kín,
neked még azt is megbocsátom,
hogy szüntelen kedvembe jársz
s már nem tudom, mi ejt karomba:
odaadás, vagy megadás,
neked még azt is megbocsátom,
hogy már e csöpp kétség miatt
még selymes szóval símogatni
rendelt sorom is vádirat,
neked még azt is megbocsátom,
hogy tiszta vagy, mint... Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy tisztaságod
csak úgy hiszem, ha piszkolom,
mert égi már e tisztaság, hogy
földibb legyen - szennyezni kell.

Neked még azt is megbocsátom,
hogy megcsallak valakivel.

„Nem gondolni rád,
Én már nem birok tovább,
Tőlem hiába tiltanád,
Tested selymes ritmusát,
Én már megtanultam rég,
Van, aki csak távolabbról szép,
De tőlem senki meg nem véd,
Belőled ennyi nem elég!”

Baranyi Ferenc
Elmondhatatlan vallomás


Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

Barátok
Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,
Akkor hagyj csak ott minden hibát,
Akkor gyere és mondd el, mi bánt,
Akkor, ha akarod, hallgathatunk,
Akkor nevethetünk és játszhatunk,
Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,
Akkor tudd, hogy béke van benned,
Akkor lehessünk fény a vállad felett,
Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,
Akkor erős faként az égig nyújtózz,
Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,
Ha a pillanatot átéled,
Ha belélegzed a fényedet,
Ha megéled isteni lényeged,
Ha boldogan, magasan szállsz,
Ha tükörben ragyogást látsz,
Ha örömed az égig ért,
Ha elértél egy újabb célt,
Ha táncolni, nevetni vágysz,
Ha ehhez épp társakra vársz,
Ha szárnyalni tudsz a széppel,
Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,
Akkor segíts, hogy együtt legyünk,
Akkor fogd át mindkét kezünk,
Akkor te mutass példát nekünk,
Akkor világíts át a vállunk felett,
Akkor megérthetjük, amit kellett,
Akkor hisszük az isteni sorsunkat,
Akkor meglátjuk újra az utunkat,
Akkor megérezzük, hogy merre, hová,
Akkor együtt repülhetünk tovább.
Akkor közösen vagyunk angyalok,
Akkor fényünk mindenen átragyog.
Győrffy-Deák Éva

BOLDOG ÉJSZAKA

Propertius

Ó én boldog s ó ragyogó éj s ó velem együtt
kéjemet ünneplő, boldog a hű heverő!
Mennyi mesélnivalónk volt, ülve a lámpavilágnál
s mennyi csatánk, amikor már kialudt az a fény!
Mert félig kinyilott tunikája elég akadály volt,
küzdött egyre, holott melle kibomladozott.
Ő maga volt, aki már nehezült szememet nyitogatta
csókjaival s kigunyolt: "Nézd csak, a lusta hever!"
Ott játszott a karunk ölelések változatával,
ott de sokat mulatott csókom az ajkaidon!

És ha idáig nem tudnád, kevesebb a homályban
élvezetünk: szerelem hű vezetője a szem.
Meztelenül lépett ki Heléna a hitvesi ágyból,
és Paris - azt mondják - látta, s a sorsa betelt.
Phoebus testvérét csupaszon bűvölte magához
s azt mondják, csupaszon hált vele Endymion.

Tudd meg hát, te makacs, ha ruhástul fekszel elébem,
majd haragos kezemet sínyli ruhád ezután,
sőt ha nagyobb dühömet kihivod, sírsz majd az anyádnak,
s felsebzett karodat hasztalanul mutatod.
Nincs lógó melled, hogy még játékba ne kezdhess,
mint olyan asszony, aki szégyeli már a szülést.
Most, amig enged a sors, teljék be szemünk szerelemmel,
nem jön vissza napunk, majd ha az este elér.
Bárcsak akarnád, hogy kettőnket is egybekötözzön
szűk lánc, és az idő meg ne lazítsa vasát.
Nézd a galambpárt, vedd példának a hű szerelemre:
nőstényével a hím, s teljes a hitvesi pár.
Nem bölcs az, ki bolond szerelemnek kérdi a végét,
tartani mértéket nem tud igaz szerelem.
Más terméssel a föld hamarabb szedi rá a parasztot,
és a Nap is hamarabb űzne sötét paripát,
forrásához előbb tér vissza a nagy folyam árja,
s felszáradt fövenyén élnek a fürge halak,
mintsem az én szivemet szerelem másért szomorítsa,
élve övé vagyok és holtan övé leszek én.
Mit bánom, ha egy év lesz majd csak az életem aztán,
csak tölthessek el így több ilyen éjt vele még.

Sohase halnék meg, ha ily estét még sokat adna,
mert hiszen istenné tett az az éjszaka már.
Bár mindenkit ilyen pályára taszítana vágya
és nem epedne, csupán ily sürü mámor után -
még hadigálya, se kard nem lenne, sem Actium átkos
partjai mellett nem vetne ki csontot a víz,
s ontva saját vérét a kifáradt Róma sem ülne
gyakran bús diadalt, gyászra kibontva haját.
Minket a kései kor bizonyára csak áldani fog majd:
serlegeink sohasem sértik az isteneket.
Szedd a gyümölcsöt, amíg lehet, és kínálja az élet.
Tenger a csókod még? Annyi se volna elég.

Mint koszorúk szétszórt levelét serlegbe dobálva
látod a víg lakomán úszni a bor tetején -
így járunk mi, akik ma leheljük a drága szerelmet,
már holnapra talán elborul ifju napunk.

Petőfi Sándor: Boldog éjjel


Boldog éjjel! együtt vagyok rózsámmal,
A kis kertben mulatozunk egymással;
Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
Fenn az égen
Tündérszépen
Ragyog a hold, a csillag.

Nem jó csillag lett volna énbelőlem;
Tudja isten, nem maradnék az égen,
Nem kellene énnekem a mennyország,
Lejárnék én
Minden estén,
Kedves rózsám, tehozzád.

Baby Gabi - Csak Egy Éjszakát

Úgy sír a szél, a házad előtt állok én,
Mellettem áll a kijátszott bús remény.
Úgy sír a szél, én folyton csak rád gondolok,
Arcod feldereng, mint felhők közt a csillagok.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Mondd, hol jársz? Kit csodál a két szemed?
Tán valakit vársz, ki nálam is jobban szeret.
Minden fáj, már vitatkozni sem tudok,
Senki se vár, az egész világ elhagyott.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh, csak te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh-ooóo-óh-ooó
Óh-ooóo-csak ezt az éjszakát.

Lakat alatt
agnes -









Lelkem ajtajára kellene akkora lakat,
mire leverném,
megrepedhetnének a falak.
Félve sétáltam, és néztem szerte,
egyre beljebb mehettem benne.
Messzire szaladtam,
mint a fény,
és megláttam az első csókot,
ott mélyen a szerelmek elején.
Találkoztam közönnyel, könnyel,
fehér gyolcs ruhába öltözött nővel,
aki játszani akart a tűzzel.
Találtam két kőszobrot a hegyen,
egymás mellett pihentek mereven.
Ráleltem altatódalokra,
az örökre vége,..- haragosokra.
láttam,..a már nem ismételhető szerepet
mikor az élet misztérium játékában,
gyerekem született.
S ahogy haladtam a kapu felé,
egyre cizelláltabbak lettek az évek,
s mire valóban lakat kellene rája,
már nélküle zárja az emlékeket magába.




agnes rovata (agnes.virtus.hu)

Hepp Béla - Halkuló

Kedves, az ajtót halkan csukd be
magad után, ha kérhetem,
kattanjon zár a fáradt csöndre,
feszültség, örlő félelem,
üljenek el,
akár a jel
amit felszív a végtelen.

Ahogy a lépted távolt koppan
felfénylenek emlékeim,
keramit, sárga fényben ott van
egy térdarabban, szélein
kerék zörög,
a dal örök
akár a kő, s a sárga szín,

lépcsők, korlátok, ringó léptek,
csészék, szavak, és tejhabok,
platánlevélben napfény, lélek,
ahogy ránézek felragyog,
itt vannak mind
emlékeink
hallgatnak. Belül hallgatok.

Hideg lett, látod, hosszú a tél,
kihunyó szikra, hűlt parázs
dermeszt mosolyba, tavaszt mesél,
hazug tavaszt egy dobbanás...
Nem fér velem
az értelem.
Csak szívem van. És semmi más.

SZERELMES VERS - részlet

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

VALLOMÁS

Sulpicia

Megjött végre a várt szerelem, forr tőle a vérem,
bármit szól a világ, nem tagadom le ma már!
Meghallgatta dalom panaszos szavait Cytheréa,
és elküldte nekem rég keresett szeretőm.
Megtartotta szavát: örömöm kifecsegheti írigy
nyelvvel akárki, akit még ily öröm sosem ért.
Már semmit sem irok titkos táblákra ezentúl,
hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret!
Boldogság ez a bűn; a szemérem lenne ma vétek,
egymáshoz méltó két szerető szeret itt!

(Radnóti Miklós)