Rainer Maria Rilke:

SZERELMES DAL

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső fordítása

Néhány szó a szerelemről

Egyszer megsejthettem az egek kékjét
és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent.
Utam lett az a néhány kurta fényév,
hogy pár kacat közt lássam a végtelent.

Templomom voltál, hogy bűnös lehessek,
benned magamért mormoltam száz imát.
A gyümölcs - amit már régen megettek -
jobban bódított, mint bármely ópiát.

Lakhattam messzi, egy idegen házban
és mégis izzó tűzhellyé vált szavad.
Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van,
otthonom leégett a parázs alatt.

Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -
a Napot vágytam, de csak sötét éj lett.
Alattam a mély, fölöttem az égbolt;
így repülnöm kellett, hogy földet érjek.

Kónya Gábor