Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?


mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...