Lakat alatt !

Rainer Maria Rilke:

2010-04-30T09:06:00.000+02:00

SZERELMES DAL

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső fordítása

Néhány szó a szerelemről

2010-04-29T10:15:00.001+02:00

Egyszer megsejthettem az egek kékjét
és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent.
Utam lett az a néhány kurta fényév,
hogy pár kacat közt lássam a végtelent.

Templomom voltál, hogy bűnös lehessek,
benned magamért mormoltam száz imát.
A gyümölcs - amit már régen megettek -
jobban bódított, mint bármely ópiát.

Lakhattam messzi, egy idegen házban
és mégis izzó tűzhellyé vált szavad.
Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van,
otthonom leégett a parázs alatt.

Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -
a Napot vágytam, de csak sötét éj lett.
Alattam a mély, fölöttem az égbolt;
így repülnöm kellett, hogy földet érjek.

Kónya Gábor

2010-03-31T09:43:00.001+02:00

A CSEND

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

(Rilke)

2010-02-11T09:31:00.002+01:00

Hát elmúlt,tudom minden véget ért,
Elszállt a nyár,oly messze jár
Hát elmúlt,ma sem értem,hogy miért
Mégis úgy fáj,hogy elmentél,elhagytál

Ez majdnem szerelem volt
És majdnem igazi vágy
Egy percig fölénk hajolt,
Már ment is tovább
Majdnem sikerült már,
Egy lépés volt csak az ég
Az álmok köd fátyolát te tépted szét...

2010-01-13T11:47:00.002+01:00

Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk. (Maupassant )

2009-12-02T13:08:00.000+01:00

"Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”

- idézve Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c. könyvében

2009-09-25T09:49:00.000+02:00

Szeretlek kedvesem
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis könnyű termetedet,
Fekete hajadat, fehér homlokodat,
Sötét szemeidet, piros orcáidat,
Azt az édes ajkat, azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése magában élvezet,
Szeretem lelkednek magas röpülését,
Szeretem szívednek tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz és ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod s könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Amint embernek csak szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve nincs élet, nincs világ,
Te szövödől minden gondolatomon át,
Te vagy érzeményem mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek minden verésében,
Lemondanék minden dicsőségről érted
S megszereznék érted minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam, nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz, én is azt akarom,
Nincs az az áldozat, mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Mint ember még soha, sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek, hogy majd belehalok,
Egy személyben minden, de mindened vagyok
Aki csak szerethet, aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád, szeretőd, testvéred,
És egy személyben te vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom, szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel, szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos őrült szerelemmel!...

És ha mindezért jár díj avagy dicséret,
Nem engem illet az, egyedül csak téged,
A dicséretet és díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam én e nagy szerelmet!

Petőfi Sándor

2009-07-01T21:35:00.002+02:00

Baranyi Ferenc
Hiába mosolyog az ajkad

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.

Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.

Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!

2009-06-23T13:58:00.001+02:00

Baranyi Ferenc

Mindkettő emberül

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy,
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna - macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt néhány
jól időzített szemtelenség -
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért,
s csodás ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
Inkább haragpiros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

2009-06-13T17:49:00.002+02:00

Baranyi Ferenc

Megbocsátom

Neked még azt is megbocsátom,
hogy nincs mit megbocsátanom,
kegyetlenül jó vagy te hozzám,
a jóságod már fájdalom,
neked még azt is megbocsátom,
hogy vak gyanusításaim
miatt én bűnhődöm, felőröl
a magam-fabrikálta kín,
neked még azt is megbocsátom,
hogy szüntelen kedvembe jársz
s már nem tudom, mi ejt karomba:
odaadás, vagy megadás,
neked még azt is megbocsátom,
hogy már e csöpp kétség miatt
még selymes szóval símogatni
rendelt sorom is vádirat,
neked még azt is megbocsátom,
hogy tiszta vagy, mint... Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy tisztaságod
csak úgy hiszem, ha piszkolom,
mert égi már e tisztaság, hogy
földibb legyen - szennyezni kell.

Neked még azt is megbocsátom,
hogy megcsallak valakivel.

2009-06-09T19:14:00.001+02:00

„Nem gondolni rád,
Én már nem birok tovább,
Tőlem hiába tiltanád,
Tested selymes ritmusát,
Én már megtanultam rég,
Van, aki csak távolabbról szép,
De tőlem senki meg nem véd,
Belőled ennyi nem elég!”

2009-06-08T09:36:00.001+02:00

Baranyi Ferenc
Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

2009-06-06T18:10:00.003+02:00

Barátok
Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,
Akkor hagyj csak ott minden hibát,
Akkor gyere és mondd el, mi bánt,
Akkor, ha akarod, hallgathatunk,
Akkor nevethetünk és játszhatunk,
Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,
Akkor tudd, hogy béke van benned,
Akkor lehessünk fény a vállad felett,
Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,
Akkor erős faként az égig nyújtózz,
Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,
Ha a pillanatot átéled,
Ha belélegzed a fényedet,
Ha megéled isteni lényeged,
Ha boldogan, magasan szállsz,
Ha tükörben ragyogást látsz,
Ha örömed az égig ért,
Ha elértél egy újabb célt,
Ha táncolni, nevetni vágysz,
Ha ehhez épp társakra vársz,
Ha szárnyalni tudsz a széppel,
Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,
Akkor segíts, hogy együtt legyünk,
Akkor fogd át mindkét kezünk,
Akkor te mutass példát nekünk,
Akkor világíts át a vállunk felett,
Akkor megérthetjük, amit kellett,
Akkor hisszük az isteni sorsunkat,
Akkor meglátjuk újra az utunkat,
Akkor megérezzük, hogy merre, hová,
Akkor együtt repülhetünk tovább.
Akkor közösen vagyunk angyalok,
Akkor fényünk mindenen átragyog.
Győrffy-Deák Éva

2009-06-01T17:16:00.001+02:00

BOLDOG ÉJSZAKA

Propertius

Ó én boldog s ó ragyogó éj s ó velem együtt
kéjemet ünneplő, boldog a hű heverő!
Mennyi mesélnivalónk volt, ülve a lámpavilágnál
s mennyi csatánk, amikor már kialudt az a fény!
Mert félig kinyilott tunikája elég akadály volt,
küzdött egyre, holott melle kibomladozott.
Ő maga volt, aki már nehezült szememet nyitogatta
csókjaival s kigunyolt: "Nézd csak, a lusta hever!"
Ott játszott a karunk ölelések változatával,
ott de sokat mulatott csókom az ajkaidon!

És ha idáig nem tudnád, kevesebb a homályban
élvezetünk: szerelem hű vezetője a szem.
Meztelenül lépett ki Heléna a hitvesi ágyból,
és Paris - azt mondják - látta, s a sorsa betelt.
Phoebus testvérét csupaszon bűvölte magához
s azt mondják, csupaszon hált vele Endymion.

Tudd meg hát, te makacs, ha ruhástul fekszel elébem,
majd haragos kezemet sínyli ruhád ezután,
sőt ha nagyobb dühömet kihivod, sírsz majd az anyádnak,
s felsebzett karodat hasztalanul mutatod.
Nincs lógó melled, hogy még játékba ne kezdhess,
mint olyan asszony, aki szégyeli már a szülést.
Most, amig enged a sors, teljék be szemünk szerelemmel,
nem jön vissza napunk, majd ha az este elér.
Bárcsak akarnád, hogy kettőnket is egybekötözzön
szűk lánc, és az idő meg ne lazítsa vasát.
Nézd a galambpárt, vedd példának a hű szerelemre:
nőstényével a hím, s teljes a hitvesi pár.
Nem bölcs az, ki bolond szerelemnek kérdi a végét,
tartani mértéket nem tud igaz szerelem.
Más terméssel a föld hamarabb szedi rá a parasztot,
és a Nap is hamarabb űzne sötét paripát,
forrásához előbb tér vissza a nagy folyam árja,
s felszáradt fövenyén élnek a fürge halak,
mintsem az én szivemet szerelem másért szomorítsa,
élve övé vagyok és holtan övé leszek én.
Mit bánom, ha egy év lesz majd csak az életem aztán,
csak tölthessek el így több ilyen éjt vele még.

Sohase halnék meg, ha ily estét még sokat adna,
mert hiszen istenné tett az az éjszaka már.
Bár mindenkit ilyen pályára taszítana vágya
és nem epedne, csupán ily sürü mámor után -
még hadigálya, se kard nem lenne, sem Actium átkos
partjai mellett nem vetne ki csontot a víz,
s ontva saját vérét a kifáradt Róma sem ülne
gyakran bús diadalt, gyászra kibontva haját.
Minket a kései kor bizonyára csak áldani fog majd:
serlegeink sohasem sértik az isteneket.
Szedd a gyümölcsöt, amíg lehet, és kínálja az élet.
Tenger a csókod még? Annyi se volna elég.

Mint koszorúk szétszórt levelét serlegbe dobálva
látod a víg lakomán úszni a bor tetején -
így járunk mi, akik ma leheljük a drága szerelmet,
már holnapra talán elborul ifju napunk.

2009-05-15T08:28:00.000+02:00

Petőfi Sándor: Boldog éjjel

Boldog éjjel! együtt vagyok rózsámmal,
A kis kertben mulatozunk egymással;
Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
Fenn az égen
Tündérszépen
Ragyog a hold, a csillag.

Nem jó csillag lett volna énbelőlem;
Tudja isten, nem maradnék az égen,
Nem kellene énnekem a mennyország,
Lejárnék én
Minden estén,
Kedves rózsám, tehozzád.

2009-05-12T10:45:00.001+02:00

Baby Gabi - Csak Egy Éjszakát

Úgy sír a szél, a házad előtt állok én,
Mellettem áll a kijátszott bús remény.
Úgy sír a szél, én folyton csak rád gondolok,
Arcod feldereng, mint felhők közt a csillagok.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Mondd, hol jársz? Kit csodál a két szemed?
Tán valakit vársz, ki nálam is jobban szeret.
Minden fáj, már vitatkozni sem tudok,
Senki se vár, az egész világ elhagyott.

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Refr.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh, csak te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát!

Óh-ooóo-óh-ooó
Óh-ooóo-csak ezt az éjszakát.

2009-05-11T08:50:00.000+02:00

Lakat alatt
agnes -

Lelkem ajtajára kellene akkora lakat,
mire leverném,
megrepedhetnének a falak.
Félve sétáltam, és néztem szerte,
egyre beljebb mehettem benne.
Messzire szaladtam,
mint a fény,
és megláttam az első csókot,
ott mélyen a szerelmek elején.
Találkoztam közönnyel, könnyel,
fehér gyolcs ruhába öltözött nővel,
aki játszani akart a tűzzel.
Találtam két kőszobrot a hegyen,
egymás mellett pihentek mereven.
Ráleltem altatódalokra,
az örökre vége,..- haragosokra.
láttam,..a már nem ismételhető szerepet
mikor az élet misztérium játékában,
gyerekem született.
S ahogy haladtam a kapu felé,
egyre cizelláltabbak lettek az évek,
s mire valóban lakat kellene rája,
már nélküle zárja az emlékeket magába.

agnes rovata (agnes.virtus.hu)

2009-05-08T19:11:00.001+02:00

Hepp Béla - Halkuló

Kedves, az ajtót halkan csukd be
magad után, ha kérhetem,
kattanjon zár a fáradt csöndre,
feszültség, örlő félelem,
üljenek el,
akár a jel
amit felszív a végtelen.

Ahogy a lépted távolt koppan
felfénylenek emlékeim,
keramit, sárga fényben ott van
egy térdarabban, szélein
kerék zörög,
a dal örök
akár a kő, s a sárga szín,

lépcsők, korlátok, ringó léptek,
csészék, szavak, és tejhabok,
platánlevélben napfény, lélek,
ahogy ránézek felragyog,
itt vannak mind
emlékeink
hallgatnak. Belül hallgatok.

Hideg lett, látod, hosszú a tél,
kihunyó szikra, hűlt parázs
dermeszt mosolyba, tavaszt mesél,
hazug tavaszt egy dobbanás...
Nem fér velem
az értelem.
Csak szívem van. És semmi más.

2009-04-23T13:34:00.001+02:00

SZERELMES VERS - részlet

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

2009-04-21T16:12:00.001+02:00

VALLOMÁS

Sulpicia

Megjött végre a várt szerelem, forr tőle a vérem,
bármit szól a világ, nem tagadom le ma már!
Meghallgatta dalom panaszos szavait Cytheréa,
és elküldte nekem rég keresett szeretőm.
Megtartotta szavát: örömöm kifecsegheti írigy
nyelvvel akárki, akit még ily öröm sosem ért.
Már semmit sem irok titkos táblákra ezentúl,
hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret!
Boldogság ez a bűn; a szemérem lenne ma vétek,
egymáshoz méltó két szerető szeret itt!

(Radnóti Miklós)

2009-04-20T09:21:00.001+02:00

SZERETLEK

Eino Leino

Benned szikrázó halmazban hever
sosem sejtett világok ritka kincse,
kincs, mit szomjas kezem nem érhet el,
s azt sem hagyod, hogy szemem megtekintse.

Vagy csak káprázat ez? S tán nyoma sincs e
kincsnek, amivel fennen kérkedel...
Valaki rám fellegtrónusról int le,
kit én emeltem csak az égbe fel -

S hiába tettem, hisz nincs egy rövid
pillanat, mely közönyödben megingat.
Rejtélyes ujjak szorgosan szövik

életünk sötét s arany szálait.
Mosolygunk, míg az álom karja ringat
s felrettenünk, siratva álmainkat.

(Képes Géza)

2009-04-02T17:34:00.001+02:00

2009-03-26T11:10:00.001+01:00

Alekszandr Szergejevics Puskin:
Bocsásd meg a féltékenységemet

Bocsásd meg a féltékenységemet,
bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
Mért akarod hódolóid körét,
minden férfit magadhoz vonzani,
s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
hiún, áltatva fogva tartani?
Bilincsed hordja szívem és agyam,
biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
amely körötted bókol úntalan,
nem látod búvó gyötrődésemet:
felém nincs szavad, egy tekinteted,
s ha menekülök a fülledt teremből,
kereső szemed sosem fedezem föl!
De ha egy más, forró, igézetes nő
kétértelmű beszélgetésbe von,
szeretetlen mosolyod szívbemetsző
gúnyját rögtön itt érzem magamon.
S ha versenytársam boldogságos-édes
kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
látom, ajka mily sértően remeg.
Felelj: van joga rád neki? lehet?
Mid ő? Felelj, most hiába tagadsz!
Éj s hajnal közt a kétszinű homályban,
míg anyád alszik, könnyű pongyolában
igaz hogy kéjenc lovagot fogadsz?...
De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
felgyujtanak ajkad vad csókjai,
s a lélek tüze csap ki szavaidból...
Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
sohase gyógyít ki a nevetésed!
Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!

(Szabó Lőrinc fordítása)

2009-03-25T13:13:00.001+01:00

Babits Mihály - Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, -- hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem

2009-03-23T08:45:00.003+01:00

De most megjártad, kedves, most az egyszer. Ezüsthálóval foglak meg, nem menekszel. A csillagos ég hálójába foglak, Nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak. Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte, Az a csillagos júniusi este. .Csak a csillagok voltak és mi ketten! A csillagok közt szálltunk! És ijedten és görcsösen fogtuk egymás kezét.

2009-03-17T17:43:00.001+01:00

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt aki majd megadja azt ami hiányzik az életünkből. Valakit aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt aki képes mindhármat nyújtani, igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket.

Ady Endre: A végtelen szerelme

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bizón, nagyon,
Hős estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmivelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Tul vánkoson, leplen, igen
Sirva láttuk meg: ez se Minden.
Be' busak vagyunk, be' nagyok,
Csókokban élő csóktalanok
A Végtelent hogy' szeretjük:
Sirunk, csókolunk s ujra kezdjük.

2009-03-16T21:23:00.003+01:00

MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

2009-03-16T21:19:00.000+01:00

SZERELEM
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

2009-03-11T20:22:00.000+01:00

2009-03-10T10:00:00.004+01:00

Elégia a vetkőzésről

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?

2009-03-05T13:46:00.001+01:00

Eminescu Mihail: Esthajnalcsillag
ESTHAJNALCSILLAG

Volt, mint mesékben lehetett,
Volt egyszer rég egy drága,
Királyi vérböl született
Szépséges-szép leányka.

Apja egyetlen lánya volt,
S tündöklött tiszta fényben,
Mint szentek közt a Szűz,-s a hold
Á csillágok körében.

Kilép az ives bolt alól,
Ha sürü már homálya,
S az ablak-közbe áll, ahol
Az est csillagja várja.

Elnézi: messzi tengeren
Mint kél fel büszke fénnyel,
És hullámzó ösvényeken
Hajókat mint vezérel.

Elnézi most, el holnap is,
S á szive megkivánja;
Pár hét után a csillag is
Epedve néz le rája.

Könyökre dölve, álmodón
Tekint a lány feléje,
És szivét-lelkét áradón
Elönti szenvedélye.

S hogy ég-ha bésötétedett-
A csillag minden este
Az árnyba vont kastély felett,
Á lány jöttére lesve!
*

S kisérve könnyü lépteit,
Besiklik a szobába,
És izzó fény-leplet terít
Hideg sugárból rája.

S mikor lefekszik, hogy szemét
Nyugodt álomra hunyja,
Becézi mellén két kezét,
S a pilláit le csukja.

És tükréböl is visszaszáll
Testére rezge fénye,
Elfordult arcára szitál
S vergödö, zárt szemére.

A lány ajkán mosoly dereng,
O reszket tükre mélyén;
Mig álszik is, nyomába leng,
Követi, megigézvén.

S álmában igy beszél vele
A lány, sóhajtva, nyögve:
-”Ö, éjek édes hercege
Miért nem jössz te? Jöjj le!

Ö, szállj alá, jö csillagom,
Lebegj le ehy sugáron,
Jöjj, töltsd be elmém es lákom,
Ragyogd be ifjusagom!”

Az hállj s megremeg belül,
Még izzóbb fényre lobban,
Majd villán egyet s elmerül,
A gyöngyözö hahokban.

S áhol lehull á tengeren,
Vizgyürüket kavarva,
Kikél a mélyböl hirtelen
Egy ifjú szép alakja.

Küszöb gyanánt az ablakot
Könnyüden lépi átal,
A fél kezében karcsu bot,
Megkoszorúzva náddal,

Nyakát aranyhaj önti el,
S úgy áll, királyfi módra,
Mezitlen vállán kék lepel,
Felul megkötve bogra.

De arca áttetszö, fakóbb,
Mint a viasz fehére;
Bár szeme szikráz: szep hálott,
Nem tüz át rajtá vére.

-”Az ürböl jöttem én eléd,
Mert hivtál már nemegyszer.
Ápám a véghetetlen ég;
S szülöanyám a tenger.

Hogy kis szobádba lépjek én
S együtt legyünk mi ketten,
Leszálltam, én: a tisza fény,
Habokból megszülettem.

Hagyd itt világod, bár ragyog,
S jöjj vélem, drága lánykám,
Nézd: én áz Estcsillag vagyok,
Te meg legyél a mátkám.

Koráll-kastély vár ott álánt,
Élnél örökre benne,
És minden lény a viz alatt
Szolgálatodra lenne.”

-”Ó, szép vagy, szebb angyalt á szem
Még álomban se láthat,
De nem lépnék utadra, nem;
Nem áhitom hazádat.

Szavad, ruhád oly idegen,
S fényedben nincsen élet;
Te holt vagy, én meg eleven,
Megdermeszt szenvedélyed.”

*

Elmúlt nehány nap, s odafent,
Mikor leszállt az éjjel,
A csillag újra megjelent
Sugárzó tiszta fénnyel.

A lányt új álom készteti
Hogy gondoljon reája,
S vizek uráért ellepi,
Elönti újrá vágya.

-”Ö,szállj alá, jö csillagom,
Lebegj le egy sugáron,
Jöjj, töltsd be elmén és lakom,
Ragyogd be ifjuságom!”

Az esti csillag hallja ezt,
És szenvedön kilobban,
Helyén az ég forogni kezd,
Örvénylik egyre jobban.

A levegöt tüz önti el,
Vöröslö láng kavarja,
S a káosz mélyéböl kikel
Egy ifjú szép alakja.

Sötét haján a koronát
Tán tüz lobogja körbe,
Lebegve jö az ürön át,
Napfényben megfürödve.

Áttüz áz éjszin gyolcs-redön
A kar márványló rajza,
Borúsan és töprengve jön,
S halottfehér az arca.

De két csodás szemén a fény
Meglobban rejtve, mélyen,
Két olthatatlan szenvedély,
Mely felragyog sötéten.

-”Hogy újra meghallgassalak,
Az égröl szöktem én el,
Mert tudnod kell: apám a Nap,
S szülöanyám az Éjjel.

Hagyd itt világod, bár ragyog,
S jöjj vélem, drága lánykám,
Nézd: én az Estcsillag vagyok,
Te meg legyél á mátkám.

Jöjj, csillagokkal övezem
Á homlokod egemben;
Ragyogj fel ott a kék egen
Náluknál fényesebben!”

-”Ó, szép vagy, szebb démont a szem
Még álomban se láthat,
De nem lépnék utadra, nem;
Nem áhitom hazádat.

Szivem fáj, húrját tépdesed
E gyötrö szenvedéllyel,
És fáj súlyos tekinteted,
Megéget, hogyha nézel.”

-”Azt várnád, én jöjjek le, én?
Ilyent sziv hogy remélhet?
Hisz te halandó vagy, szegény,
S én halhatatlan élet!”

-”Az ékes szót nem ismerem,
Nehéz úgy szólni nékem-
Bár érthetön beszélsz velem,
Hogy mit mondasz, nem értem.

De hogyha azt kéred: szivem
Hüen szeressen szintén,
Úgy szállj a földre, bármilyen,
És légy halando, mint én.”

-”A halhatatlan életem
Egy csókért elcseréljem?
Hát lásd, mi vagy te énnekem,
Mint izzik szenvedélyem:

Bünösként újrá-támadok,
Más törvény lesz a gondom;
Örök lét rabláncán vagyok,
De béklyóit megoldom.”

És elszállt…Ment, csak egyre ment.
Egy lányért égve tüzzel,
Helyét elhagyta odafent;
Napokrá messze tünt el.

*
S amig ö messze kóborolt,
Egy szép s ravasz legényke,
Ki étkezéseknél a bort
A serlegekbe mérte,

Egy apród, úrnöje remek
Uszályát hordó szolga,
Egy fattyú, egy talált gyerek,
De vakmerö gyakorta,

S orcáin-mily jól áll neki!-
Pirosló rósza szirma,
Szemét titokban ráveti,
Rá-ránéz Katalinra.

Be szép lány lett, tüz vesse fel!
S egyúttal mily kevély lett!
Fiú, ha most merész leszel,
A célod tán eléred!

És egy sarokban hirtelen
Csak átkarolja csendben.
-”Ej, mit akarsz, te szemtelen?
Indulj dolgodra menten!”

-”Mit? Azt szeretném, hogy szemed
Ne mélázzék örökké,
Kacagj, s csókolj meg engemet,
Csak most és soha többé.”

-”Azt sem tudom, az mi dolog,
Kotrödj, hagyj nyugton engem-
Az esti csillagért lobog
Halálos vágy szivemben.”

-”Ha nem tudod, leirhatom
Apróra a szerelmet,
Csak meg ne sértodj, angyalom,
Csak örizd meg türelmed.

Miként a madarász teszen,
Ha hurkot vet ki lopva,
Mikor, kinyújtom bal kezem,
Fogj at, simulj karomba,

És igy merülj szememben el,
Ne pillogj zavarodban…
S ha két kesem hozzám emel,
Allj lábujjhegyre nyomban;

Mikor rád hajtom arcomat,
Légy arccal felfelé te,
Hadd nézzuk egymást igy sokat,
Emésztö tüzben égve;

S hogy tisztában légy teljesen
Minden szerelmi jókkal,
Ha megcsókollak kedvesen,
Te válaszolj rá csókkal.”

Ö csak hallgata a fiut,
Ámulva és habozva,
S kis édes arca elpirult;
Engedne s tiltákozna.

Majd kalkan szól:-”Ismerlek én,
Már rég ez vagy te: pajzán
És csacska szájú kis legény.
Jól illenél te hozzám…

De egy szép csillag, messze fent,
Kikelvén á homályból,
Magányos tengerek felett
Utat mutatvá lángol.

Lezárom titkon két szemem,
Mert könnybe lábad, könnybe,
Ha hullám kél a tengeren,
S Felége tart görögve.

Szerelmesen ragyog felém,
Ha látjá szenvedésem,
De mind fönnebb száll kék egén,
Hogy soha el ne érjem.

Hideg fényével búsan int
Felém egy más világból…
Én vágyom rá örökre itt,
S Ö mindörökre távol…

Ezért a nappal szürke lett,
Nagy pusztaságbá vész el,
De éjem csupa büvölet,
Hogy fel sem érem ésszel.”

-”Gyerek vagy, ennyi az egész…
Jöjj, keljünk messze útra,
Nevünk majd feledésbe vész,
Nem lelnek májd nyomunkrá;

Könnyed meg vig leszel legott,
Eltelve testi jókkal;
Szülöid elfelejted ott,
S nem álmodsz csillagokkal.”

*

Megy, száll a csillag. Szárnyá nö
Ott fent a bö egekben,
Sok ezredévet jár be ö
Épp ánnyi röpke percben,

Alatta, sürün, csillagok,
És csillagok felette-
Nem szünö villámként ragyog
Közöttük fény-ecsetje.

És látja-mig száll villanón-:
Homályán át a mélynek,
Miként az elsö szent napon,
Mint törnek fel a fények,

S feltörve, mint veszik körül
Lágy tengerként, szeliden…
De vágytól üzve csak röpül,
Mig elvész körbe minden.

Hová elér, ott nincs határ,
Se szem felmérni, semmi;
A tér s idö vajúdna már,
De nem tud megszületni.

Nincs semmi, s mégis van: az éj
Nagy szomja issza öt be,
S egy mélység tátong, mint á mély.
A vak felejtés öble.

-”Atyám, oldozz fel engemet,
Nyomaszt a zord öröklét,
S én áldom érte szent neved,
És tisztellek fölöttébb.

Ó, bármit kérj, Uram,csak adj
Nekem más, földi sorsot,
Hisz lét s halál forrása vagy,
Hisz mindkettöt te osztod.

Vedd vissza örök életem,
Szemen tüzét is elvedd,
S cserébe értuk adj nekem
Egy órányi szerelmet…

Uram, a Káosz szült, a jó,
Hadd éljek újra benne…
A csend hozott világra- ó,
Úgy szomjazom a csendre.”

-”Hyperion, kit szült a mély,
Mint új külön világot,
Te képtelen csodát ne kérj,
Oly jelt, mit ki se látott.

Ember szeretnél lenni te?
Hozzá hasonló árva?
Hisz elpusztul mindegyike,
És más lép májd nyomába.

Csak légvár az, mit raknak ök
Hiü eszményeikböl-
Ha egyik hullám sirba dölt,
Más hullám tör megint föl.

S mig egyikük jó sorsot ér,
A másiké kegyetlen-
Számunkra nincs idö, se tér,
S a halál ismeretlen.

Az örök tegnap méhe szül
Új mát, meghalni újrá,
Ha messze fönt egy nap kihül,
Már új támad kigyúlva,

Létük örök-mind úgy veszik,
De jö a zord, üres vég;
Minden meghalni születik,
S meghal, hogy megszülessek.

Hyperion, te megmaradsz,
Bárhol tünik le fényed…
Nos kérj: elsönek mit akarsz?
Adjak tán bölcsességet?

Vagy adjak oly hangot neked,
Hogy dallamát sietve
Kövesse hegy, völgy, rengeteg,
S a tenger száz szigetje?

Vagy tettel vivnál ki talán
Igazságot s hatalmat?
Nézd, ott a föld, megosztva áll,
Vedd, s fogja át uralmad.

Ha árboc és had kellene,
Amennyit kérsz te, annyi
Indulhat földre, vizre. -De
Halált nincs módom adni…

S kiért halnál meg, mondd, kiért?
Térj vissza; ha sugárod
Megint a bolygó földre ért,
Majd meglátod, mi vár ott.”

*

És visszatért Hyperion
A megszábott helyére,
S mint annyi szép esthajnalon,
Kigyúlt megint a fénye,

Mert alkonyatból este lett,
S közelgett már az éjjel;
A hold á tengerböl kikelt,
Megrezgö, enyhe fénnyel,

S most berket, ösvényt, fát beszór
Szelid sugára lágyan.
Hol hosszú, büszke hársfasor,
Két ifjú ül magában.

-”Ó, hadd, hogy arcom melleden
Nyugodjék, én szerelmem,
Kimondhatatlan kedvesen
Csak nézz, csak nézz te engem.

Tüzzön elmémbe szellemed
Hideg varázsu fénye,
Sok szenvedélydúlt ejemet
Ó, csendesitsd le végre.

Maradjál igy, maradj velem,
S tedd, hogy ne kéne fájnom;
Elsö szerelmem vagy nekem,
És az utolsó álmom…”

A csillag fentröl látja jól:
Az arcuk ég lobogva;
Az ifjú épp csék ráhajol,
S á lány már átkarolja…

Esöz, mint édes permeteg,
A hárs ezüst virága
A szökefürtü gyermekek
Leomló, dús hajára.

A lány gyönyörtöl részegen
Felnéz. Meglátjá menten
Szép csillagát a kék egen,
S igy esd hozzája csendben:

-”Ó, szállj alá, jó csillagom,
Lebegj le egy sugáron,
Hatolj át lombon, illaton,
Ragyogd be boldogságom!”

És ö, mint rég, erdön-hegyen
Fényt áraszt szét, világot,
S befényli kint a tengeren
A hullám-pusztaságot.

De nem veti mágát le már,
Mint hajdanán, a mélybe.
-”Agyag-báb, mit bánod: ki vár,
Hogy én vagy más becéz-e!

A földi élet szük terén
Üdv, mámor állhatatlan.
Az én köröm tág, s benne én:
Hideg és halhatatlan.”

Kiss Jenő fordítása

2009-03-04T08:07:00.003+01:00

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt aki majd megadja azt ami hiányzik az életünkből. Valakit aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt aki képes mindhármat nyújtani, igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket.

A szerelem a legrosszabb dolog a világon, ha viszonzatlan, s reménytelen. Olyankor a szív fekete lesz, s falat emel, hogy több fájdalom ne érhesse. Megígérjük magunknak, hogy soha többé, többet így nem bántanak meg. S jő a herceg, aki beragyogja életünket...

Az életünket totális zűrzavar övezi, de van egy pillanat, amikor ez csak egy múló állapotnak tűnik:
Amikor 2 kéz találkozik, s összesímulnak, az ujjak szenvedélyesen összefonódnak. Ekkor megszűnik a káosz, s a világot tökéletes csönd fedi. Eztán a kezek elszakadnak egymástól, s soha többé nem találják már egymást. A csönd megtörik, s a szomorúság, mint az éj leple, ránk borul. Ez a Szerelem...

2009-02-27T08:34:00.002+01:00

Vágyódás

Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér...
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

(Kosztolányi Dezső)

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Elizabeth Barrett-Browning)

2009-02-26T09:53:00.003+01:00

Rád gondolok, ha nap fényét fürösztiGoethe: Oh, jössz-e már?
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek...
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy
téged szeresselek.
S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb- a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem KEDVESEM
Én veled leszek
Te leszel a mindenem.

2009-02-25T19:28:00.001+01:00

A szerelem definíciója
Mi is a szerelem? Hogyan határozhatnánk meg? Egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás, vagy hosszú, parázsló izzás ...
2007.01.05 22:23, Forrás: ma.hu

Minden ember vágyakozik rá, hogy átélje, és megtapasztalja a szerelmet.
Sokan, aki már átélték egyszer, újra és újra meg akarják tapasztalni...
De nem csak sóvárgói vannak. Sokan keserű emlékeik miatt csalódottan fordulnak el a szerelemtől.

Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás.
Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások azt tartják, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény" (ami sajnos időnként tényleg így is van).

A szerelmes állandóan sóvárog "szerelme tárgya iránt", ezért szinte fáj a másik jelenlétének hiánya. Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad.

Röviden talán így lehetne meghatározni a szerelmet:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom.
Ez a vonzalom a másik ember egész lénye felé irányul, és a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.

A szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen.
A viszonzatlan szerelemnél nincs rosszabb és egészség rombolóbb, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessünk ki szerelmünkkel, aki nem méltó rá.

A szerelem célja a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt. Az ideális szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Szíve mélyén bizony mindenki erre az ideális állapotra vágyakozik.

Senki sem arra vágyik, hogy ne viszonozzák szerelmét.
Mindenki azt szeretné, hogy ne csak "választom azt, aki jut nekem" alapon találja meg partnerét, hanem a "Nagy Ő"-re akadjon rá, akivel boldogságban élhet majd.

Ez lenne az ideális állapot, de a valóság ettől sokszor messzebb van, és nem mindig olyan könnyű az ideális társra rábukkanni...
De semmikép se elégedjünk meg silány, szerelemnek mondott másolatokkal, mert előbb-utóbb a "fátyol lehull", és kiderül a szomorú valóság.

Hogy mi a cél?

A szerelem célja a boldogság. E boldogság megvalósulásának útja, ha megtaláljuk szerelmünk tárgyát, azt az embert, akiben egész lényünk minden területén (test, lélek és szellem) igazi társra lelünk. És ha rálelünk, akkor ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és hűségesen szeretni fogjuk.

2009-02-23T10:39:00.001+01:00

2009-02-21T20:05:00.003+01:00

Magamhoz fûztelek szerelmem erejével,
A sziveinket már mi sem választja széjjel !
Tudom, csak tettetés a nagy közöny s hidegség,
Tudom, csak értem ég meghóditott szivecskéd
Hiába is kerûlsz : nem fog kihûlni lángod,
Helyezzenek közénk bár egy egész világot !
Mert sziveinket már mi sem választja széjjel,
Magamhoz fûztelek, szerelmem erejével !

Ó, az az elsõ csók, az az elsõ érintés ! Egy pillanat
alatt megszólal, érthetõen nyilatkozik minden
eddigelé elrejtett, ismeretlen vágy ; az eszmény testet
ölt egy gondolat behatása folytán ; elõttünk a
tulvilág minden édes titka, a földi lét minden rejtett
bája, az éden üdve, a boldogság netovábbja !
Catulle Mendés.

2009-02-20T10:40:00.001+01:00

“Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,
a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”
(Ji Csing)

„Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki.” (Aabye Sören Kierkegaard)

2009-02-20T10:23:00.001+01:00

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

2009-02-19T07:52:00.001+01:00

Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

2009-02-19T07:41:00.002+01:00

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

2009-02-10T15:02:00.000+01:00

2009-02-10T14:53:00.001+01:00

Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.

2009-01-26T10:27:00.003+01:00

Ady Endre: A végtelen szerelme

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bizón, nagyon,
Hős estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmivelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Tul vánkoson, leplen, igen
Sirva láttuk meg: ez se Minden.
Be' busak vagyunk, be' nagyok,
Csókokban élő csóktalanok
A Végtelent hogy' szeretjük:
Sirunk, csókolunk s ujra kezdjük.

2009-01-22T14:57:00.000+01:00

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny előtt,
te választasz már vesztest vagy nyerőt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön át hatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?

2009-01-20T11:36:00.000+01:00

A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

2009-01-20T11:27:00.000+01:00

Mikor elcsüggeszt

Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot -
feltornyozott könyvhalmokban magam;
s mikor eszembe villan, hogy a sors
varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.

2009-01-06T08:31:00.001+01:00

Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!

2009-01-04T18:41:00.001+01:00

Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

(József Attila)

2009-01-03T19:15:00.002+01:00

Te vagy a hangszerem

Életem, Mit húrjaidon fontál nekem elkísér
egy kottába írt olthatatlan szenvedély
mert benne él a holnap
minden új remény, amiért élnem kell.

Te vagy a hangszerem
Ki minden nappal más dalt dúdol el
S hiszem ez átsegít majd minden bajon
Van hitem
Ha itt vagy velem minden rezdülésemben,
Csak játssz nekem!

Mert meddig élnék,
mondd, hangod nélkül
meddig élhetnék
hiszen ott vagy minden dalban
nekem éreznem kell, sok őszinte
hangban nem találnék mást hogy mondjam el
Oh hogy mondjam el

Félek túl kevés én bármit adhatnék
de a tűzbe mennék érted
bárcsak érthetnéd
nélküled már rég semmit sem érhetnék
de nekem élnem kell

Te vagy a hangszerem
Veled az élet minden másodpercét élvezem
a hangodat már száz közül felismerem
játssz,hogy mindig halljam, mert így van hitem
Tarts életben!

Refr
Mert meddig élnék,
mondd, hangod nélkül
meddig élhetnék
hiszen ott vagy minden dalban
nekem éreznem kell, sok őszinte
hangban nem találnék mást, hogy mondjam el

2009-01-03T19:04:00.000+01:00

2009-01-03T19:03:00.001+01:00

Nem tagadom

Egy szerelem az soha sem árt ,nem hagy hidegen
Csak nézett és a szavam elállt,jel a szivemen
És tüzet fogok ha átölel, és érzem öt ha nincs is közel
És oda vagyok ha láthatom ,és ha álmodom ö jön el.

REFR:
Nem tagadom hogy öt szeretem
És fáj ha nincs velem
Ez a bajom ez a nagy szerelem
És nincs rá gyogyszerem .

Nem tagadom hogy öt szeretem
A legszebb kincs nekem
Kiakadok ha elveszitem
Mert nem lesz több ilyen.

Csak suttogom a szavakon át
Hogy mi van idebenn
Majd vigasztal ha valami bánt
Nem leszek idegen.

És repülünk ahogy szél se tud
És mindegy hova vezet az ut
És velünk jönnek az álmok is
Ahogy máskor is ugyanugy.

REFR:
Nem tagadom hogy öt szeretem
És fáj ha nincs velem
Ez a bajom ez a nagy szerelem
És nincs rá gyógyszerem.

Nem tagadom hogy öt szeretem
A legszebb kincs nekem
Kiakadok ha elveszitem
Mert nem lesz több ilyen.

És repülünk ahogy szél se tud
És mindegy hova vezet az ut
És velünk jönnek az álmok is
Ahogy máskor is ugyanugy.

Nem tagadom hogy öt szeretem
És fáj ha nincs velem
Ez a bajom ez a nagy szerelem
És nincs rá gyógyszerem.

Nem tagadom hogy öt szeretem
A legszebb kincs nekem
Kiakadok ha elveszitem
Mert nem lesz több ilyen.

2009-01-01T11:19:00.002+01:00

Szilveszterkor ha éjfélt üt az óra, gondolj rám is csak egy pillanatra. Enyhe szellő szárnyán szeretetet viszek, boldog új évet kívánok neked!

2008-12-08T10:06:00.002+01:00

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

2008-12-08T09:58:00.000+01:00

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

2008-12-05T21:43:00.000+01:00

2008-12-05T21:14:00.000+01:00

2008-11-29T19:53:00.000+01:00

2008-11-29T19:47:00.001+01:00

Fűzzétek nótába nevét karcsú szeretőmnek
drága kilenc Múzsák, szebb lesz, akiről ti daloltok.

Szíria lányának csúfol mindenki, soványka
naptól barna leány - de szivem szeme mézszinünek lát.

A violák se világosak és sötétszin a jácint,
mégis színesek ők és díszei a koszorúknak.

Kecske a gyenge füvet, farkas hajszolja a kecskét,
eke után daru száll: úgy járok én teutánad.

Krőzus kincse ha lenne enyém, kiveretném
képeinket arany fogadalmúl Aphroditének,

téged a nádsíppal, kezeidben rózsa vagy alma,
magamat új ruhába, vasárnapi drága cipővel.

Édes, a lábad olyan mint könnyü disz oszlopok alján,
hangod muzsika, mozdulatod kimondani nincs szó.

2008-11-26T11:14:00.000+01:00

Myspace Stuff

2008-11-24T08:51:00.001+01:00

Megjött végre a várt szerelem, forr tőle a vérem,
bármit szól a világ, nem tagadom le ma már!
Meghallgatta dalom panaszos szavait Cytheréa,
és elküldte nekem rég keresett szeretőm.
Megtartotta szavát: örömöm kifecsegheti írigy
nyelvvel akárki, akit még ily öröm sosem ért.
Már semmit sem irok titkos táblákra ezentúl,
hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret!
Boldogság ez a bűn; a szemérem lenne ma vétek,
egymáshoz méltó két szerető szeret itt!

2008-11-18T10:19:00.001+01:00

-"A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára." (Erich Fromm)
-"Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad."(Szentkuthy Miklós)
-"Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg." (Filippinó közmondás)
-"Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem." (Madame Pompadur)
-"A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya."(Jókai Mór)
-"Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni." (Francois Mauriac)
-"..aki szeret, azt viszont is szeretik."(Fontane)
-"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével." (Gabriel Garcia Márquez)
-"Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt." (Pilinszky János)
-"Nem abban van az élet mértéke, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem abban, hogy milyen nagyot tud felelni a szív." (Ch. Dupoint)
-"A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik." (Rippl-Rónai József)

2008-11-17T13:58:00.000+01:00

A reményhez
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
Csokonai Vitéz Mihály

2008-11-17T13:40:00.001+01:00

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Elizabeth Barrett-Browning)

2008-11-14T08:18:00.003+01:00

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

(William Shakespeare)

2008-11-13T12:29:00.000+01:00

2008-11-12T10:50:00.001+01:00

Weöres Sándor
A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség

2008-11-12T10:44:00.002+01:00

Petrarca: Ha nem szerelmet

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

2008-11-11T09:06:00.002+01:00

„Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríted életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse

2008-11-11T09:01:00.002+01:00

Ha bánat dúlja lelked,s szíved sajogva ég,ne mond el soha senkinek,nehogy gúnyolva légy.Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg,mosoly legyen az arcodon,ha vérzik is a szíved...
/Shakespeare/

2008-11-10T10:28:00.002+01:00

Gyulai Pál - Virágnak mondanálak...

Virágnak mondanálak,
A rózsa, liliom,
Mint egy tőnek virági
Virúlnak arcodon.
De a virág nem érez,
Ne légy virág nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Csillagnak mondanálak,
Mely est koránya lett,
Virasztva édes álom
S édesb titok felett.
A csillagfény hideg fény,
Ne légy csillag nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Hajnalnak mondanálak,
Mely hogyha felköszönt,
Ég és föld mosolyogva
Ürömkönyűket önt.
A hajnalláng muló láng,
Ne légy hajnal nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Vagy légy virág s virúlj fel,
Itt híved kebelén,
Légy csillag, fényt sugárzó,
Balsorsom éjjelén;
S hajnal, mely harmatot hoz,
Örömkönyűt nekem;
Oh légy a nagy világon
Egyetlen mindenem!

2008-11-07T20:58:00.001+01:00

ÉNEKEK ÉNEKE

Salamon király

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.

Lábadszára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad mint a zafirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürűkkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobbkezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.

(Babits Mihály)

2008-11-07T13:33:00.002+01:00

Puskin - Tatjana levele Anyeginhoz

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el,hogy szégyenem
nem tudta volna meg sosem,
Amig titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudunk jöttén örülni.

Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,

Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek.
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rádismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyékalakban
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisérőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást-
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bizom: a sorsom van kezében...

2008-11-07T08:15:00.001+01:00

Őri István - Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled

2008-11-06T22:49:00.001+01:00

Lesznai Anna - Levél

Mert néked írok híves papirra
Csókkal szoritom simító ajkam
Ölelő ujjal tartom a tollat
Szombati kedvre gyúlladó oltár
Kelyhe a szivem.

Jusson eszedbe szememnek színe
S minden mi bennem nyugtató lágy volt.
Türelmes vágyú térdemet lássad
Bölcsőt amelyre súlyos gyönyörrel
Hajlott az orcád.

Idegen csókon ringatott testem
Azóta kérdőn ámúlva látom.
Tudta-e mit rejt reszkető ölben,
Tudta-e kinek pihen meg kedve
Könnyteli kéjén.

Tudtam-e akkor csókkal és vággyal
Kinek az ajkát illeté ajkam -
Féltem ha kérdtem - s féltem ha kérdtél:
Mert más az kit kérdnek, s másé a válasz
Tétova nyíla.

Hiába nyilnak ünnepi szívek.
Ölelő karok hiába nyulnak,
S buggyanó meleg cseppekben vérük
Idegen szentély süket kövére
Hiába csordúl.

Sohase lesznek eggyé, kik ketten
Indúltak egykor rejtelmes úton.
Kereső testük sűrű homályban
Véresen veri falát a létnek.
S mint csecsemők gyenge puha karokkal
Tétován nyúlnak egymás szívéhez...
S melléje kapnak.

2008-11-06T22:24:00.001+01:00

Kassák Lajos - Szerelmünk éneke

Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint vándor, ha menedékért könyörög
éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.

Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
ilyen két testvérszirma egy virágnak
sötét szemed az én szememhez hasonló
szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.

S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
ott vagyok álmodban s az enyémben te
egyazon tengeren ring velünk a bárka
egyazon csillag ontja ránk sugarát.

2008-11-06T14:27:00.003+01:00

Berde Mária

Nem értesz

Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát,
Mintha a menny kapuját reám nyitnád.
A hangod lágy, mint selyem, úgy cirógat,
Tudom: enyém vagy, s egyedül való vagy,
Ki lelkembe sugarat, rózsát szórhat,
És üdvösségem forrása a lelked.
Tudom: a nevem imádságnak ejted.
Tudom: több vagyok néked minden szentnél,
- Ó, meg is halnék, ha nem így szeretnél -
De néha sírok. Akkor ne kérdezz.
Meghalnál értem, de meg nem értesz.

Mert lásd: a lelkem oly országból hoztam,
Melynek szellője se érte a lelked.
Lásd, sose voltam hívő, balga gyermek,
Nekem nem kellett játszópajtás, játék.
Hívott a csend, és csábított az árnyék;
Még dajkamesék álmait aludtad,
Mikor lelkem már vágyva vágott utat
Szomorúságok rengetegjén által,
Beszélgettem bánatos árnyú fákkal,
S mélyére láttam egy nagy óceánnak,
Mit úgy hívnak, hogy: bánat.

És hogyha néha álomtalan esten
Lelkem kibomlott, s elhagyá a testem,
Megostromoltam más világok nyitját,
Fellegnek álmát, csillagoknak titkát.
A föld eltűnt, megnyílt a végtelenség,
Ó, álmodásos, álomtalan esték!
Utak, amiknek ölét sose jártad:
Nincs, nincs az álmaimhoz szárnyad.
És néha sírok. Akkor ne kérdezz.
Szeress, szeress nagyon, de meg nem érthetsz

2008-11-06T13:50:00.001+01:00

Nem tart örökké semmi...
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Boldogság, álom, ábránd, széttépett falevél,
Mit majd gyorsan sodorva elhajt a kósza szél,
Szerencse, hit, dicsőség, múló, csalóka fény,
Szétpattanó habocska a csendes tó szinén,
Szeretni?! ah, mi édes, mint repes a kebel,
Ha e kicsiny szó bűvös varázsa futja el.
Úgy jő, miként a hajnal, piros színben ragyog,
S mint szivárvány az égen, megváltozik legott.
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt,
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Vigasztaló csak az van, vigaszt csak ott lelünk,
Hogy az sem tart örökké, ha sírunk, szenvedünk.
Bálintffy Etelka

2008-11-05T22:33:00.002+01:00

2008-11-05T22:32:00.001+01:00

Láttalak...Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor, Mikor megigéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor azt sugtad: »Édesem, szeretlek!« Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Gyönyörű vagy most is, De meg nem igéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor hazudtad Ezt a szót: »Szeretlek!«

Ady Endre

2008-10-20T08:48:00.000+02:00

2008-10-06T08:56:00.001+02:00

2008-09-28T20:31:00.000+02:00

2008-09-26T15:47:00.000+02:00

2008-09-26T12:02:00.002+02:00

Miért?
Miért kell élnem, ha fáj?

Miért vagyok szárnyszegett madár?

Miért nincs gyógyír az életre,

Csak a nagyszerű halál?

Se élni, se halni,

A lét kínja mar,

Bár szűnnék meg hamar.

Törött szárnyam

Tehetetlen verdes

Az irgalom másfelé repdes

Önmagam megölni,

Mily nagyszerű tett,

Eldobni e gyászos életet.

Erőm még ehhez sincs,

Agyamban tombol a nincs

Mozdulatlan várom,

Hogy elér a vég,

S lelkem többé nem ég.

Nem kell több kín és gyötrelem,

Sem öröm, sem lázas szerelem.

Megfáradt már a lét,

Elmondja végső énekét.

Felejtsetek, nem is voltam,

Egy ismeretlent leltek holtan

A Földön csak álmomban voltam.

2008-09-25T19:00:00.003+02:00

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?

Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörölni véle könnyűimet érted,

Ki könnyedén elfeledéd hívedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

2008-09-25T11:09:00.001+02:00

Két karodban ringatózom csöndesen.

Két karomban ringatózol csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.

Két karodban átölelsz te ha félek.

Két karommal átölellek s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
(Radnóti Miklós)

2008-09-24T11:37:00.002+02:00

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együttaz utat, mely hozzád vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett,és hol van már az a felelet,

leolvasztotta a Napa hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem, de most szeretemaz utat,

mely hozzád vezetett.

2008-09-24T11:12:00.000+02:00

2008-09-23T19:32:00.002+02:00

( Shakespeare: Az vagy nekem )

2008-09-22T21:09:00.000+02:00

2008-09-22T12:01:00.000+02:00

Lakat alatt:?!

2008-09-19T09:22:00.000+02:00

Mi magunk zárjuk be a lelkünket és a szívünket !lakat alá!,és addig nem is tudjuk a zárat nyitni ,kifeszegetni ,mig nem lelünk rá a kulcsra !Mert a kulcsot rég elhagytuk ,ellopták eldugták...és mi csak keressük ,de rossz úton járunk ,mert még sok sok fáradtságos út ,és verejték ,szenvedés árán sem találtuk meg..Na ezt a kulcsot kutatom én ! de remélem megtlálom.Lehet hogy itt hever valahol előttem nap mind nap látom ....de nem tudom hogy AZ-AZ .Szeretném gyorsan megtalálni.!!!!